Örökmozgó: január 2013

Sikerült ezen a hétvégén is mozogni valamennyit, tartva a tervet, hogy ezen túl minden hétvégén kirándulunk. A héten összeszedtem egy apró idegbecsípődést, így jött ő is. Végig a hátamon vittem, ami azért csöppet megnehezítette a mozgásom. Haszna annyi volt, hogy pár embert sikerült jó kedvre derítenem robotmozgásommal, ami be kell valljak inkább volt Jar Jar Binks-es mint Michael Jackson-os.
Most a rövid táv lett a nyerő kis túlzással rekreációs, de inkább rehabilitációs jelleggel.
A Pécsi Malomvölgyi tóhoz látogattunk el, az össz. táv 5-6 km lett. Itt is készült pár kép, amik alább láthatók.
Remélem a jövő héten is sikerül egy kicsit hosszabb táv újra, addig is próbálok megszabadulni mozgászavaromtól, mert ennyire azért nem vagyok vicces...

2013. január 21., hétfő

Mozogjunk végre! - avagy Indul a bakterház!

Elkaptam a lustaság vírust, ami sajnos párosult a magyarázkodás és kifogáskeresés nevű baktériumokkal. Már a lappangási ideje sem volt rövid, de a gyógyulás még hosszabbra sikeredett. Megvan az ellenszer, Csakazértis cseppek, tényleg hatásos....

Első lépésnek mikrokörnyezetem és én plusz egy fő, hatalmas de megvalósítható célnak kitűztük a Pécs-Jakab hegy-Babás szerkövek oda és vissza utat, darabig 4 keréken majd gyalog galopp. Kis társaságunk nagy százalékát faluról szalasztották, s mivel tél van, jelenleg városban lakunk és NINCS HÓ, ezért felmegyünk érte a hegyre. Ezzel a tervvel feküdtünk le szombat este.
Eljött a nagy nap, a nagy kirándulás. Parizeres szendvics, citromos tea, fényképező gép, GPS. Dupla nadrág, túrabakancs.....volt rajtunk, kivéve vendégtúrázónkon, aki egy sima talpú lakkcipőben vágott neki a távnak.
Mindig tudtam, hogy nem vagyok normális, de itt kicsit megörültem a ténynek, hogy nem vagyok egyedül.
Szóval elindultunk....illetve az indulás előtt 5 perccel áttértünk a Tettye és majd meglátjuk merre tovább uticélra. Igen, ez is teljesen normális nálunk. Ennek az lett az eredménye, hogy tulajdonképp felmásztunk a Tettye legmagasabb pontjára, kinéztünk egy helyet, -Menjünk oda! - felkiáltással, majd ezt minden ponton megismételtük. Így gyalogoltunk 16 km-t, illetve gyalogoltunk volna, ha a simacipős, - aki amúgy a táv felét nadrágféken teljesítette - nem rúgja ki valamelyikünk lábát minden második kanyarban.
A lényeg az, hogy rengeteget nevettünk, és rengeteget mozogtunk, főleg ahhoz képest, hogy az elmúlt 2 hónapban minden időmet lefoglalta a vírus és a bacik párharca. Láttunk havat, ettünk szendvicset, készült pár szerencsés kép is, amit persze végig rossz beállításokkal csináltam, no de mindegy. Viszont kiváltképp szerencsésnek érzem magam, hogy szemezhettem egy kisebb csapat őzzel, akik csak azért nem futottak el rögtön ( kb 2 percig érdeklődve figyeltek), mert valószínűleg nem láttak még túrázó embert télen, jégen, lakkcipőben........